Hívatlanul

Olybá tűnik, hogy Magyarországon az ellenzéki körökben utat talált magának az – általuk szó szerint értelmezett – „ajtóstól a házba” politika az elmúlt hónapokban.

Nem kapott nagy sajtóvisszhangot a - László Petra ügye kapcsán elhíresült - Jobbik közeli médium, az N1TV januári attrakciója. Azóta sejtjük, hogy nem a béke nagyköveteiről van szó. Mi történt? Az N1TV „újságírói” meglátogatták a CÖF-öt januárban, hogy kérdezzék őket a plakátkampányuk kapcsán. Ez a látogatás azonban váratlan volt, hiszen nem hívta őket senki, betörtek a szervezethez. A kéretlen vendégek aztán a szervezet egyik szóvivőjét, Csizmadia Lászlót vegzálták és hozták le válaszait az engedélye nélkül. Amivel nincsenek tisztában, az, hogy ezzel személyiségi jogsértést követtek el. Hiába takarták ki az érintett arcát (megjegyezvén, hogy ezt máskor bűnözőkkel teszik, ami egy értékítéletként értelmezhető a riporter részéről és ezzel becsületsértést is elkövet), ha nem járult hozzá az interjú kép- és hangfelvételeinek közléséhez, jogtalanságot követtek el azok nyilvánosságra hozatalával. Csak úgy mondjuk…

De hogy mire is emlékeztet minket az ilyenfajta lerohanás? A Momentum Mozgalom – megtévesztő neve ellenére már párt - május közepén egy róluk szóló, nekik nem tetsző cikk megjelenése után néhány órával berontottak az Origo szerkesztőségébe a cikket szerző újságíró után kutatva. Többen megjegyezték, és mi magunk is azt valljuk, hogy megfélemlítő volt a párt elnökének, Fekete-Győr Andrásnak a fellépése. Na, nem a termete és kiállása miatt, a tesiből felmentett politikus megjelenése senkiben nem kelthet félelmet. Sokkal inkább amiatt, hogy a pártját az Országgyűlés padsoraiba beültetni kívánó pártvezér – noha értelmiséginek vallja magát – nem egy civilizált válaszközleményben reagált az őket érintő cikkre, hanem arrogáns módon, jogász létére és jobb tudása ellenére betört egy magánterületnek számító szerkesztőségbe. Ez nem sok jót vetít előre annak szempontjából, hogy milyen világ hajnalodna ránk az ő irányításuk alatt.

Fekete-Győr Andrásnak nem ez volt az első sajtóellenes megnyilvánulása. Még áprilisban, a HírTV-ben adott nyilatkozatában helyeselte, hogy a köztelevízió munkatársait egy CEU tüntetésen megtámadta az agresszív tömeg. Még a riporter is meglepődött a kijelentésen, kifejezte együttérzését a kollegái iránt, de Fekete-Győr még ekkor sem vette a lapot, mondván: „Igen, hát előfordulnak ilyenek.” Innen üzenjük, hogy az ilyesmi – legalábbis a mi oldalunkon - nem fordulhat elő, a jobboldaliak nem is szokták megtámadni a baloldali sajtó munkatársait és nem rontanak be szerkesztőségekbe.

http://civilosszefogas.blogstar.hu/./pages/civilosszefogas/contents/blog/39266/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?